A helyiek, a településről elszármazottak, a testvér-egyházközségek hívei, a négy bencés plébánia kórusainak tagjai, valamint egyházi és világi vezetők is jelen voltak a szentmisén. Az egybegyűlteket Hortobágyi Arnold, a község plébánosa köszöntötte, külön kiemelve a ministránsokat, akik – mint mondta – nemcsak az ünnepség fényét emelik, hanem hűségesen is szolgálnak.

A főapát köszöntőjében és homíliájában emlékeztetett: a múltat felidézve megemlékezünk a németajkú telepesekről, akik a törökök kiűzése után jöttek ide; másrészt a második világháború utáni lakosságcsere következtében betelepített felvidékiekről, akik nem önként választották Bakonypéterdet. A jelenlévők mind a két nép leszármazottai. Hortobágyi Cirill figyelmeztetett, hogy nem elég a kétszáz év külsőségeit ünnepelni, és nem elég őseink hite, hanem megújulásra van szükség, pontosabban: a mi megújulásunkra a Szentlélekben.

„Az egykori templomépítők nyomába lépünk, és a ma templomát szeretnénk építeni, amely a jövőbe mutat, aminek van távlata.” Az egyházközséget és a templomot a tüdő két lebenyéhez hasonlította: mindkettő szükséges az egészséges élethez. Az egyik „lebeny” maga a templom, a másik pedig az emberek alkotta közösség. „Istennek és szorgalmatoknak hála, szépen megújult a templom és a plébánia épülete is. Az emberek alkotta egyházközség építése állandó törekvésünk, feladatunk marad. Az Isten ma minket akar élő templommá építeni” – fogalmazott.

A szentmisén elhangzott evangéliumi rész ebben az építkezésben segít – hangsúlyozta Cirill atya. Jézust kortársai prófétának tartották, és a prófétáktól sokat vártak. Reményüket beléjük vetették, hiszen a hívők megtapasztalhatták, vezetőik nem tartották be az ígéreteket, az átlagember pedig egyre távolodott Isten törvényétől. Sokan változást szerettek volna, amit a prófétáktól vártak. És bár Jézusra is ekként tekintettek, ő nem elégedett meg ezzel a válasszal. A tanítványokat kérdezte: „Ti kinek tartotok engem?”. Ettől válik a történet személyessé, és kikerülhetetlenné a megszólítottság – nemcsak a tanítványok számára, hanem a mai emberek, az ünnepségen résztvevők számára is. Ha pedig azt tudjuk válaszolni, hogy „Te vagy számunkra az élő Isten fia”, akkor Jézus közösséget ajánl önmagával, „olyan derűs, belső életerőt, amin nem győzedelmeskedhet a világ sátáni ereje, pusztító, romboló szellemisége”. A főapát emlékeztetett, hogy olyan belső, szívbéli békét és örömöt kínál Jézus nekünk is a hitben, mint az első tanítványoknak. Ha azt tudjuk mondani, amit Péter, hogy Jézus a Messiás, a Megváltó, akiben Isten összegyűjti a népét, és megújítja, akkor válik a mi élő templomunk is konkréttá. Így erősíthetjük egymásban a reményt, a hitet, hogy Isten országa kibontakozik közöttünk.

A Miatyánk sorát – „jöjjön el a Te országod” – felidézve Hortobágyi Cirill emlékeztetett arra, hogy ez a kibontakozás már elkezdődött, de meg kell erősödnie, amiért nekünk is tennünk kell. Az Úr Péternek adta a mennyek országának kulcsait, így oda nem lehet csak úgy bejutni, hanem tenni kell érte. Az égbe vezető úton nem kerülhető el a kiszolgáltatottság. A főapát azonban figyelmeztetett, hogy ez nem a világ erőinek való kiszolgáltatottságot jelenti, hanem az „elköteleződést az ember, a másik, a társunk mellett”.

Beszéde végén arra hívta a jelenlévőket, hogy a ma is aktuális kérdésre – „Ti kinek tartotok engem?” – adott válaszunk – „Te vagy a Krisztus, az Isten fia!” – ne csak puszta szó maradjon. Fakadjon ebből önátadás Isten és embertársaink felé, „tiszta, jószándékú, a másikat vállaló, tettekre sarkalló elköteleződés, hogy megnyílhasson számunkra egykor a mennyek országának ajtaja”.

A szentbeszéd után a fiatalok olvasták fel az ünnepi alkalomra írt könyörgéseket, amelyben helyet kaptak a bakonypéterdiekért szóló fohászok is.

Az ünnepi szentmise zárásaként Hortobágyi Arnold kifejtette, hogy a négy bencés plébánia olyan légkört szeretne teremteni, amelyben barátként, testvérként tekintenek egymásra a testvér-egyházközségek tagjai. Reményét fejezte ki, hogy a közösséget Isten éltető ereje kapcsolja majd össze, ahogy azt a négy plébánia logója is jelképezi. Ezen a kereszt négy szára a négy plébániát jelöli, amelyeket egy kör fog össze. Végül megköszönte a helytörténészeknek, Wágenhoffer Gergelynek és Czepek Gyulának, valamint a Pannonhalmi Főapátság levéltárosainak a kutatást, amely alapján elkészülhetett a plébánia történetét bemutató információs tábla. A plébános háláját fejezte ki az egyháztanácstagoknak és a helyieknek is, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az ünnepség.

A kivonuláskor mindenki a plébánia erre az alkalomra készített pecsétjével díszített képeslapot kapott. Bolla Tünde polgármester az ünneplő közösséget az önkormányzat épületében látta vendégül.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság / Kormos Gyula

Magyar Kurír