Tisztelt Szülők!

Nagy öröm számunkra, hogy gyermeke jelentkezett a hittantáborunkba. Igyekszünk mindent megtenni, hogy ez a pár nap gyermeke számára maradandó élmény legyen, és testi-lelki feltöltődést adjon.

Kedves Gyerekek!

Ha táborba az úti csomagodon kívül nyitottságot, szeretetet, türelmet és persze sok-sok vidámságot is hozol magaddal, akkor igazán jó lesz ez az egy hét! Szent Lukács evangélistát a keresztények „Jézus Krisztus irgalmasságának íródeákja” címmel illették, hiszen előszeretettel jegyezte fel evangéliumában a bűnösök megtéréséről szóló történeteket. Az idei táborban ezek közül dolgozzuk fel Zakeus történetét.  Zakeus történetét elolvashatod a következő szentírási helyen:  LK 19, 1-10. De ha inkább a virtuális világot szereteted, akkor megnézheted a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=vTW8btt5YHQ

UTAZÁS ÉS A TÁBOR PROGRAMJA

Tábor helye: Kőszeg, Szent Imre Missziós ház és Verbita Központ

Időpontja: 2019. július 14-én, vasárnap 9 órakor Veszprémvarsányban tábornyitó szentmisével kezdjük a tábort. Július 15-én, hétfőn indulunk Kőszegre, és 19-én, pénteken jövünk haza.

GYÜLEKEZŐ ÉS INDULÁS

  1. Veszprémvarsányi, lázi, bakonypéterdi, bakonyszentlászlói, gici gyerekek: veszprémvarsányi templom mellett találkozunk július 15-én, hétfőn 7.00-kor. Bepakolunk, és 7.30 órakor indulunk. Éva néni és Mónika néni vár benneteket.
  2. Ravazdi, pannonhalmi, nyalkai gyerekek: a ravazdi faluház mellett találkozunk 8.00-kor. Bepakolunk, és 8.30-kor indulunk. Arnold atya, Andi néni, Balázs bácsi vár benneteket.

Természetesen a csomagokat a tábornyitó misére is elhozhatják a kedves Szülők. A plébánián van a csomagok tárolására alkalmas hely.

TERVEZETT PROGRAM

Az 1. napot Szombathelyen töltjük, este utazunk Kőszegre, a szálláshelyünkre. A következő napokban túrázunk a Kőszegi-hegységben, strandolunk, felfedezzük Kőszeg történelmét és emlékhelyeit. A táborzáró szentmisét a festői környezetben található kőszegi kálváriatemplomba tervezzük. Az utolsó napon elzarándokolunk autóbusszal az ausztriai Máriazellbe.  A táborhelyen a témánkhoz kapcsolódóan lesz sok-sok játék, kézműves foglalkozás.

HAZAÉRKEZÉS

Július 19., péntek: a pontos időpontról tájékoztatjuk a kedves szülőket.

VENDÉGEK A TÁBORBAN

Ebben az évben táborunkban Kárpátaljáról is vendégül látunk magyar gyermekek. Képzeljétek, Ők görög katolikus vallásúak. Tehát kellő érdeklődéssel és nyitottsággal megismerkedhetünk az ő kereszténységükkel. A kommandói gyerekek pedig már régi kedves ismerőseinként jönnek hozzánk! Július 12-én, pénteken érkeznek. Július 13-án, szombaton jönnek velünk a Balatonra. A vasárnapot pedig a szállásadó családokkal töltik. 20-án, szombaton utaznak haza.

KÖLTŐPÉNZ

A táborban teljes ellátás lesz, így költőpénz csak esetleg fagyira, jégkrémre kell. Vásárlásra túrák, strandolás során lesz lehetőség. A zsebpénzeket névvel ellátott borítékban a kísérőknek is át lehet adni.

AMI NAGYON FONTOS!!!

olyan okmány, amely ausztriai utazáshoz szükséges (személyi igazolvány, útlevél)

CSOMAGOLÁS

NAGY UTAZÓTÁSKA – LEHETŐLEG GURULÓS KEREKŰ BENNE…

–   cipő: 1 pár túrára alkalmas cipő, 1 pár kényelmes cipő (túra utánra, és ha a táborban leszünk), papucs
–   zokni: a cipő fontos kiegészítője, legalább 5 pár
–   nadrág: 2 db vékony hosszú nadrág vagy térdnadrág túrára, 3 db rövidnadrág, hűvös idő esetére alkalmas nadrág
–   póló: legalább 5 db
–   pulóver, esőkabát
–   fehérnemű: legalább 5 db
–   2 db törölköző, tusfürdő vagy szappan, fogkefe, fogkrém, fésű
–   2 db fürdőruha, 1 db törölköző a strandoláshoz
–   pizsama
baseball sapka, vagy kalap a tűző nap ellen
–   hálózsák, lepedő, kispárna (ha szükséges)

Gyermekem póló mérete:  gyermek S, M, L, XL

felnőtt:  S, M, L, XL

(Kérjük, hogy a megfelelő méretet szíveskedjenek bekarikázni.)

Az első napon, azaz július 15-én meleg vacsorát kapunk. Kérjük a kedves Szülőket, hogy erre a napra csak annyi szendvicset csomagoljanak a gyermekeknek, amely az utazásra szükséges.

A táborban teljes ellátásban lesz részünk, ezért élelmiszer adományra nincs szükségünk.

FELTÉTLENÜL HOZNI KELL

társadalombiztosítási kártya, diákigazolvány, akik rendszeresen gyógyszert szednek, a gyógyszerük, kullancs- és szúnyogriasztó, naptej, ragtapasz,

JOBB, HA OTTHON MARAD

A technikai cuccaid. Ezek nélkül is hasznosan töltheted az időt és köthetsz barátságokat!

Telefont hozhatsz, de NEKED KELL VIGYÁZNI RÁ!

Kérjük a kedves szülőket, hogy 19 óra után hívják gyermeküket telefonon. Napközben nem lesz náluk a telefon azért, hogy a gyerekek a programok kínálta lehetőségekre figyeljenek. ( Így azt a terhet is levesszük róluk, hogy a telefonra vigyázzanak.) Halaszthatatlan dolog miatt bármelyik kísérő napközben elérhető telefonon.

HÁTIZSÁK UTAZÁSHOZ, TÚRÁHOZ

Könnyű hátizsák, amibe belefér pár szendvics, innivaló, esőkabát és az iratok.

FONTOS!

Kérjük, hogy a mellékelt Szülői nyilatkozatotokat kitölteni, és a gyülekezőnél a kísérőknek átadni.

SZÜLŐI NYILATKOZAT TÁBOROZÁSHOZ (letölthető innen)

Kellemes pihenést kívánunk a nyárra: Arnold atya és a szervezők

ELÉRHETŐSÉGEINK

Arnold atya: 30/92-02-246
Sághi Éva: 20/34-16-163
Viszló Lászlóné, Andrea: 70/77-09-750
Horváthné Volf Mónika: 30/47-98-770
Elischer Balázs: 20 /58-23-737
Tábor ideje: 2019. július 15-19.

A TÁBORRÓL SZÜLETETT

Idén is nagyon vártam az indulás idejét. Ebben az évben a Pilisbe utaztunk. Már a buszon is találkoztam régi ismerősökkel, de már láttam, hogy lesznek új barátok is. A szálláshelyünk nagyon kényelmes és szép környezetben volt. Első este közös játékban ismerkedtünk és csapatokat választottunk. Én Éva nénit választottam mert ő a kedvenc tanárom. Az egyik napon ellátogatunk a leányfalui strandra. Miközben mentünk a szentendrei buszpályaudvaron kellet várnunk egy kicsit, leültünk a fűbe és énekeltünk, ez nagyon hangulatos volt. Aztán megérkeztünk a strandra, ahol sokat úsztunk és játszottunk a vízben. Nagyon jó nap volt, bár szerintem a legjobb nap a csütörtök volt. Ugyanis csütörtökön Éva néni csapata volt az ügyeletes és mi készítettük a királyi lakomára az ételt. Arnold atya csapata a Lovagok, készítettek pajzsot, lándzsát és kardot. Andi néni csapata és a Balázs csapata együtt gyakoroltak be egy táncot amit a lovaggá ütés és a lakoma után előadtak. A délutáni szentmisén olvasmányt is olvastam, ez nekem új feladat volt, de szívesen vállaltam. Nagyon sok izgalmas dolog történt aznap és ezért ez a kedvenc napom. Minden nap hasonló volt a napirend, de mégis kicsit más. Volt kézműves foglalkozás, túra, éneklés, de egy kis konyhai szolgálat is. Marika néniék finomakat főztek, a mi asztalunkról mindig elfogyott minden. A Prédikálószékről nekem csak meséltek, de nagyon jó kis túra lehetett. A takarodóra mindennap kellemesen elfáradtunk így hamar elaludtunk. Búcsúzáskor megígértük egymásnak, hogy: Jövőre veletek valahol… – Széber Panna

A hittan tábort nagyon élveztem ,sok szép tájat láttam. A strand volt a legjobb ,mert sokat búvárkodtunk,labdáztunk,kakaskodtunk. Én személy szerint a hosszú túrákat nem kedveltem ,mert utána sokáig fájt a lábam. A kedvencem az volt mikor átmentünk a barátainkhoz, és szotyit ettünk és beszélgettünk.Ezalatt az egy hét alatt egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. – Üdvözlettel: Baunok Bence.”

Elindultunk a Pilisbe. Kicsit izgultam, mert most mentem először ilyen helyre. Vártam a túrákat, és a különböző programokat. Minden nap szuper jól és gyorsan eltelt. Sokat kirándultunk a hegyekbe. Megnéztük a Prédikálószéket, ahova sok kilométeres gyaloglással jutottunk.Kellemes napot töltöttünk a leányfalusi strandon. Kézműveskedtünk is, készítettünk pólókat és lovagi tárgyakat. Az utolsó este nagy lakoma volt, ahol mindent kézzel ettünk. Köszönöm Arnold atyának, Éva néninek, Andi néninek, Mónika néninek és Balázs bácsinak ezt a csodás hetet. – Gregosits Dávid

Már nagyon vártam a HITTANTÁBORT. Új barátokat ismerhettem meg, és találkozhattam a régiekkel. Nagyon jók voltak a programok. Nekem legjobban a túrák tetszettek. Idén ifi lettem. Ez nagy örömmel töltött el ( amíg el nem mondták , hogy ez mivel jár). Ifiként megismerhettem a tábor másik, kevésbé élvezetes arcát. A késő esti megbeszéléseket, programok, feladatok egyeztetését. Nagyon köszönöm a felnőttek bizalmát, türelmét, megértését. Egy igazán jó tábort szerveztek! Remélem, hogy jövőre újra mehetünk! – Heizer Bálint

Hol voltunk eddig táborozni eddig?

1. 2013 Balaton, Alsóörs (Bencés üdülő)
2. 2014 Balaton, Alsóörs (Bencés üdülő)
3. 2015 Szentgyörgyvölgy (GÓ-NA élménypark)
4. 2016 Vének
5. 2017 Nagybörzsöny (Római katolikus plébánia)
6. 2018 Pilisszentlászló (Pilis Panzió)
7. 2019 Kőszeg és környéke (Ciklámen Vendégház)

Fényképarchívum

Képek a hittanos táborból (Szentgyörgyvölgy, 2015)
Képek a hittanos táborból (Vének, 2016)
Képek a hittanos táborból (Nagybörzsöny, 2017)
Fényképalbum a hittanos táborból (Pilisszentlászló, 2018)