Bérmálkozás

A bérmálás egy olyan szentség, amelyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát, erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az Egyházban és a világban. A bérmálásban részesülők elkötelezik magunkat az egyházi közösségben való életre, Jézus tanítványainak iskolájában. A bérmálkozók az egyházi közösség jelenlétében újítják meg keresztségi ígéretüket és válnak ezáltal nagykorú kereszténnyé.

 

A bérmálkozás ideje

A bérmálkozás ideje az elmúlt években a nyolcadik osztályos kor elérése volt. Egyes esetekben már hetedikesek is bérmálkoztak. Jelenleg a lelkipásztorok és a püspökök többsége arra törekszik, hogy az általános iskola befejezését követően, legalább a 16 éves kor elérése után kerüljön sor a bérmálkozásra. Vannak plébániák, ahol 18 éves kor a bérmálkozás alsó korhatára. A középiskolás korban egy hosszabb felkészítési folyamaton mennek keresztül a fiatalok, amíg megérkeznek a bérmáláshoz.

Mivel indokolják ezt a változtatást? Azzal, hogy a fiatalok lelki-érzelmi-emberi fejlettségük lemaradása indokolja azt, hogy minél később legyen a bérmálkozást. A 14-15 éves fiatal még szinte gyermek és hiányzik belőle annak képessége, hogy egy döntést hozzon a keresztény életforma és Jézus Krisztus követése mellett. Nagyon sok esetben még szülei döntenek helyette. 

Szeretnénk, ha nem csak egy szép szokás és a régi hagyományokhoz való hűséges ragaszkodás lenne a bérmálkozás, hanem egy tudatos döntés eredménye. Ehhez a személyi érettség elengedhetetlen.

Ki bérmálkozhat?

Egyházközségeinkben elsősorban azok bérmálkozzanak, akik a plébániáinkhoz tartoznak. Akik idegen egyházmegyében, másik plébánián élnek, de hozzánk járnak iskolába, azokat csak úgy készítjük fel és bérmáljuk meg, ha a szüleik kifejezetten írásban kérik és a fiatal jelentkező vállalja, hogy részt vesz a felkészítő alkalmakon. Ebben az esetben elengedhetetlen annak a lelkipásztornak a hozzájárulása, akinek plébániáján a bérmálkozásra készülő él.

A bérmálás szentségét az a megkeresztelt kérheti, aki…

  • élő kapcsolatban van a helyi keresztény közösséggel,
  • a vasárnapi szentmiséken és a közösség istentiszteletein részt vesz,
  • a bérmálkozás előtt legalább két éven át a hitoktatáson részt vett,
  • elsőáldozó volt és rendszeresen magához veszi az Eucharisztiát,
  • a bérmálás előtt részt vett egy évig tartó felkészülési folyamaton,
  • levizsgázott hittan-ismeretekből
  • teljesítette a bérmálkozók közösségi szolgálatát.

Felnőtt korban is bárki kérheti a bérmálás szentségét. Keresse bizalommal a lelkipásztort!

Ki lehet bérmaszülő?

A bérmaszülő kötelessége az, hogy a megbérmáltat a keresztény életben szavaival és példájával segítse, támogassa. Amikor bérmaszülőt választunk, leginkább erre a szempontra figyeljünk. Továbbá…

  • Katolikus hitben élő, megkeresztelt, és megbérmált…
  • 16 éves kort betöltött…
  • Ha házasságban él, akkor szentségi házasságot kötött…
  • Vallását gyakoroló, hitét élő személy legyen.

Bérmanév?

A bérmálkozó bérmanevet választ a bérmálkozás előtt. Ez a név lehet a bérmaszülő neve, de lehet egy olyan szentnek is a neve, aki közel áll a bérmálandóhoz, akinek élete példaértékű, követendő. Az alábbi kiadvány segít a névválasztásban:

Hogyan történik a bérmálás?

A bérmálás a szentmise keretében történik. Lényegi mozzanata a krizmával (szentelt olaj) való megkenése a bérmálkozó homlokának, amit a püspök végez. A megkenést követi a püspök kézfogása, amely azt jelenti, hogy az egyház felnőtt tagjává vált a fiatal. Az alábbi párbeszéd történik a püspök és a bérmálkozó közt.

A bérmálkozó bérmaszülőjével együtt a püspök elé áll. A bérmaszülő jobb keze bérmagyermeke jobb vállán nyugszik. Közben a püspök megkérdezi a bérmálkozót:
Püspök: Mi a bérmaneved?
Bérmálkozó: (mondja a bérmanevét) N.
Püspök: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét! (közben keresztet rajzol krizmával a bérmálkozó homlokára)
Bérmálkozó: Ámen.
Püspök: Béke veled! (közben kezét nyújtja a bérmálkozónak)
Bérmálkozó: És a te lelkeddel! (kezet fog a püspökkel)

Hol történik a bérmálkozás?

Az évek során többféle gyakorlat is volt a bérmálkozás helyével kapcsolatban. Jelenleg plébániáink (Ravazd, Bakonypéterd, Lázi és Veszprémvarsány) fiataljai a pannonhalmi Szent Márton Bazilikában részesülnek a bérmálás szentségében. A bérmálási szentmisét, amelyen 20-25 bérmálkozó is összegyülekezik a bazilikában, Hortobágyi Cirill főapát úr végzi. Az ünnepi szentmise után a fiatalokat Főapát úr egy pohár italra is meghívja, így lehetőség nyílik a személyes találkozásra is.

A bérmálandók a templomban az oltár körül foglalnak helyet, a bérmaszülők a templom padjainak első soraiban, a szülők pedig ezek után kapnak foglalt helyet. Amikor a bérmálásra kerül a sor, a bérmálkozók az oltár mellől, a bérmaszülők az első padokból lépnek egymás mellé és vonulnak Főapát úrhoz.

Mikor lesz idén a bérmálkozás?

2025-ben a bérmálkozás május 25-én, 15:00 órakor lesz. 

Imádság a Szentlélekhez

Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt gondoljam!
Te erősíts engem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt hűséggel megvédjem!
Te őrizz engem, Szentlélek Isten, hogy szent kegyelmedet el ne veszítsem!
Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt tegyem!
Te hívogass engem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt szeressem!

Milyen út vezet a bérmálkozáshoz?

Fontosnak tartjuk, hogy akik egyházközségeinkben bérmálkozni szeretnének, azok  élő kapcsolatban legyenek közösségünkkel, vállaljanak szolgálatot a liturgián és a plébánia körül, valamint önkéntes munkával kapcsolódjanak be a szociálisan rászorulók megsegítésébe.

A felkészítés folyamata:
1. A 7-8. osztály hittanóráin való részvétel,
2. Rendszeres részvétel a vasárnapi szentmiséken,
3. Bérmálkozás előtt 10 alkalommal felkészítőn való részvétel,
4. A bérmálkozók közösségi szolgálatának teljesítése,
5. Bérmálás előtti vizsga teljesítése,
6. Szentgyónás a bérmálás előtt.
7. Részt vesz a bérmálkozók 3 beavatási szertartásán.

A bérmálkozók közösségi szolgálatában a kapcsolattartók elérhetőségei:

Veszprémvarsányban: Horváthné Volf Mónika:
Mobil: 06 (30) 479 8770
E-mail: hvolfmonika@gmail.com

Ravazdon: Viszlóné Andrea:
Mobil: 06 (70) 770 9750
E-mail: viszlo.andrea@osb.hu


A Beavatási Szertartásról pár szóban

A beavatási szertartás célja, hogy a bérmálkozásra készülő jelöltet a közösség megismerje, a fiatal kifejezze szándékát, hogy a Isten-kereső elkötelezett keresztény életet szeretne élni, a hit útján szeretne eljutni a Szentlélekkel való betöltekezésre.


Milyen teendői vannak a szülőknek a bérmálkozás előtt?

1. Közösségeinkben szokás, hogy a bérmálkozók szülei díszítik fel és készítik elő a templomot az ünnepi szentmisére. A bazilikában a sekrestyés szerzetes végzi ezt a feladatot. A szülők azonban felajánlhatják, hogy hogy oltárgyertyákat és virágdíszeket vásárolnak a templom részére. Gyűjthetnek csekély pénzadományt is erre a célra.

2. Nagyon szép szokás közösségeinkben továbbá az is, hogy a bérmálkozási szentmisében a szülők közösen vagy egy szülő egyedül a többi szülő nevében imádságot mond a közösség előtt. Ebben az imádságban a szülők megköszönik Istennek, hogy gyermeket adott nekik és arra kérik a Teremtőt, hogy vigyázzon rá és az egész családra. Az imádságot az alábbi linkre kattintva töltheti le és nyomtathatja ki minden szülő.

  •  (letölthető PDF)

3. Nagy segítség a szülők részéről, ha segítenek az ünnepi szentmisét követő szeretetvendégség előkészítésében úgy, ha kiosztják egymás közt a feladatokat, ha megbeszélik, ki mivel járul hozzá a szeretetvendégséghez. (süteménykészítés, pezsgő, poharak, és egyéb szükséges kellékek az étkezéshez). Nem szeretnénk mindent a szülőkre hárítani, természetesen az egyházközségek is kiveszik részüket az előkészületekből.

4. A szülők, ha lehetséges, vállaljanak felolvasást a szentmisében. A felolvasandó szövegeket munkatársunk a begyakorlás idejére rendelkezésre bocsátja.

Hogyan lehet jelentkezni a bérmálkozásra?

Akik szeretnének részesülni a bérmálás szentségében, azoknak személyesen kell jelentkezni a lelkipásztornál, aki a 06 (20) 912 85 55-ös telefonszámon vagy az szalai@osb.hu e-mail címen elérhető.

A személyes jelentkezést követően az alábbi elektronikus űrlapot kell kitölteni. 

Az alábbi letölthető dokumentumok segítik a bérmálkozókat és szüleiket: