Pálinkaáldás Ravazdon
December 7-én, advent 2. vasárnapján a 11:00 órakor kezdődő liturgia végén pálinkaáldás lesz templomunkban. Szeretettel várjuk a gazdákat!
December 7-én, advent 2. vasárnapján a 11:00 órakor kezdődő liturgia végén pálinkaáldás lesz templomunkban. Szeretettel várjuk a gazdákat!
Plébániáink csatlakoznak a Karitász országos gyűjtéséhez, mely az Angyalbatyu nevet viseli. Ebben az évben kárpátaljai gyermekeknek gyűjtünk. A dobozokba kerülhetnek játékot, ajándéktárgyak, pipere holmik. A dobozra kérjük írják rá, hogy hány éves gyermeknek, fiúnak vagy lánynak készült a csomag. Lezárni nem szükséges. Az Angyalbatyukat december 7-ig, advent 2. vasárnapjáig
November 29-én, szombaton 14:00 órától adventi foglalkozást tartunk a hittanosoknak. Hagyományinkhoz híven készítünk adventi koszorút is, amelyet a másnapi liturgiában megáldunk. 18:00 órától ünnepi adventi esti dicséretet tartunk a templomban.
Albert Csaba ifjú orgonaművész Ravazdon november 30-àn, vasárnap szintén 18:30-kor ad koncertet. Az amszterdami konzervatórium orgona szakos hallgatójának koncertje ingyenes, de pénzadományt a művész tanulmányainak támogatására gyűjtünk, és hálásan köszönünk. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves testvéreket!
Kedves Testvérek! Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledve az ő életpéldáját állítjuk magunk elé, hogy mélyebben megértsük Istennek a szegények iránti különleges, kitüntetett szeretetét, és mi is e szerint alakítsuk életünket. Az évközi 33. vasárnap evangéliumi szakasza utalást tesz a jeruzsálemi templom szépségére, a fogadalmi ajándékok sokaságára, és emlékeztet arra,
Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves híveket Láziban 2025. november 30-án, Advent I. vasárnapján templomunk, közösségünk védőszentjének, Alexandriai Szent Katalinnak a búcsúi szentmiséjére este 17:00 órára. Az ünnepi szentmisét Bokros Márk OSB, pannonhalmi perjel mutatja be, majd a közös, ünnepi asztalhoz is szeretettel invitálunk mindenkit a plébániára! 18:
A Szent Erzsébet-napi közös ünneplés hosszú évek óta meghatározó, mélyen lelket formáló közösségi élménye a Pannonhalmi Területi Főapátság egyházközségeinek. 2025. november 19-én a ménfőcsanaki plébániaközösség és Bartók Ferenc plébános atya vendégszeretetét élvezhettük – azt a gondos, figyelmes szeretetet, amelyet korábban is megtapasztalhattunk tőlük. Az ünnep különleges ajándéka volt a
A ravazdi Szent Márton plébániatemplom búcsúünnepére november 16-án kerül sor. A szentmisét Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát mutatja be vasárnap 11:00 órakor. Utána szeretetvendégségre és koccintásra várjuk a kedves testvéreket a plébániára.
Hálásan köszönjük mindazoknak, akik ebben az esztendőben már befizették az önkéntes egyházi hozzájárulást. Ennek összege az évek alatt nem változott: keresőknek 4000 Ft, nyugdíjasoknak 3000 Ft. A temető-fenntartási hozzájárulás összege 2500 Ft. A pénzt befizethetjük banki átutalással vagy csekken, amely templomainkban és a postahivatalban is megtalálhatóak. Hálás szívvel köszönjük
Községeinkben 2025. november 1-én, szombaton, Mindenszentek ünnepének estéjén, Halottak napja előestéjén tartjuk temetői megemlékezéseinket. Imáinkkal ajánljuk elhunyt szeretteinket Isten végtelen szeretetébe. Bakonypéterden 15:00 órakor; Ravazdon 16:00 órakor; Veszprémvarsányban 17:00 órakor ökumenikus istentisztelet keretében - szintén a temetőben; Láziban 18:00 órakor imádkozunk közösen. Mindenszentek ünnepe parancsolt ünnep.
október 26. vasárnap 3.00 óraátállítás (visszafelé, hajnali 2-re) október 30-31. csütörtök-péntek 6.45 vigília-laudes 9.00 Levéltárpedagógiai Terem: közösségépítő napok (a bencéseket ezekben a napokba ne keressük) október 31. péntek 18.00 konventmise, majd vesperás (előesti, a főünnepről) november 1. szombat, Mindenszentek főünnepe 6.45
Hálásan köszönjük Lőrincz Pál atyának a mintegy 200.000 Ft értékű konzerv és tisztítószer adományt, melyeket az Országos Karitászközponttól kaptak településeink. Karitászcsoportjaink vezetői a napokban vehetik majd át az adományokat, melyeket személyesen juttatnak el a rászoruló családoknak. Isten fizesse meg a sok nagylelkű adakozó szolgálatát. 1356 adományvonal Hívjon, hogy segíthessünk!