Élet a hitben (4)

Áldások az emberi élet

határhelyzeteiben

el

Elszármazottak

találkozója

Bakonypéterd

Gyertyaszentelő

a bencés monostorban

Egyházunk egyik nevezetes napja február 2-a, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Ezen a napon Szűz Mária a gyermek Jézust – 40 nappal születése után – bemutatta a jeruzsálemi templomban. A szentelt gyertya az Isteni Fény kiáradását jelképezi. Erre emlékezünk ezen az ünnepen. 

Házasságra felkészítő

jegyes-csoport

Egyházunk egyik nevezetes napja február 2-a, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Ezen a napon Szűz Mária a gyermek Jézust – 40 nappal születése után – bemutatta a jeruzsálemi templomban. A szentelt gyertya az Isteni Fény kiáradását jelképezi. Erre emlékezünk ezen az ünnepen. 

A húsvéti szent három nap ünneplése

A Húsvétnak, Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának megünneplése keresztény életünk legfőbb fókuszpontja, a forrás, amelyből hitünk táplálkozik és amely üzenetével földi életünkön túlmutató reményekkel ajándékoz meg bennünket.

Szent Márton püspök ünneplése

November 11-én évente visszatérő ünnepünk Fővédőszentünknek, Szent Mártonnak az ünnepe. Az ünnepnaphoz közelebb eső vasárnap délelőtt Őrá emlékezve mutatunk be szentmisét és az azt megelőző napokban a helybéli óvodával együttműködve tartjuk meg látványos műsorainkat, úgymit a templomban Szent Márton legendás életének felidézését, a óvoda udvarában az ünnephez szorosan kapcsolódó Márton-keresését és a két helyszínt összekapcsolós felvonulást a lámpásokkal. Az ízletes libazsíros kenyér elmaradhatatlan része ünneplésünknek.