Cirill főapát újévi béke gondolatai

Kedves Testvérek!
Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! (Róm 1,7)
Az új esztendő kezdetén, mi hívő emberek az örökkévalóság fényében szeretnénk nézni az idő múlását. Amikor a napok és évek rendje újraindul, tekintetünk nem pusztán az előttünk álló hónapokra irányul, hanem arra az isteni titokra, amely minden időt megelőz és minden időt betölt. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1,1). Ez a kezdet nem csupán a teremtés hajnala, hanem minden emberi élet és minden újrakezdés forrása.
Az új év hajnalán ebből az ősi, mégis mindig új Igéből merítünk reményt és békét. Mert „minden Őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett” (Jn 1,3). Életünk nem véletlenek sorozata, nem kiszolgáltatottság az idő sodrásának, hanem meghívás a teremtő és megváltó Isten közösségébe. Ez a bizonyosság adja meg a szív mély békéjét akkor is, amikor a körülmények bizonytalanok.
János evangéliuma tanúsítja: „Őbenne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” (Jn 1,4). Az új év küszöbén különösen is vágyunk erre a világosságra. Világunk és személyes életünk is sokszor tapasztalja a sötétség különböző formáit: a félelem, a bizalmatlanság, a meg nem értés árnyait. Mégis hisszük az evangélium ígéretét: „A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be” (Jn 1,5). Krisztus világossága nem alszik ki, nem halványul el, mert nem emberi forrásból fakad.
Az Egyház újévi békeüzenete ebből a világosságból születik. Nem a könnyű megoldások ígérete, hanem annak hirdetése, hogy Isten jelen van az ember történetében. Jézus Krisztusban a béke nem eszme, hanem személy. Ő az, aki „nem úgy adja a békét, ahogyan a világ adja” (Jn 14,27), mert békéje a keresztben és a feltámadásban gyökerezik.
Az evangélium figyelmeztet: „A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte fel Őt.” (Jn 1,10). Ez a mondat ma is önvizsgálatra hív bennünket. Az új év kezdetén kérdezzük meg magunktól: felismerjük-e Krisztust mindennapjainkban? Teret adunk-e az Ő világosságának döntéseinkben, kapcsolatainkban, közösségi életünkben? A béke ott születik, ahol az ember befogadja Istent, nem csupán szavaival, hanem életével.
„Akik befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (Jn 1,12). Ez a kijelentés az új év egyik legnagyobb ígérete. Isten gyermekei vagyunk – nem saját érdemünkből, hanem kegyelemből. Ez az isteni gyermekség adja méltóságunk alapját, és ebből fakad felelősségünk is: békességben élni Istennel, egymással és önmagunkkal.
Az elmúlt év tapasztalatai sokszor megmutatták emberi törékenységünket. Mégis, János evangéliuma arra emlékeztet: a kegyelem nem szűnik meg. „A törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött” (Jn 1,17). Az új esztendő nem új szabályok ideje, hanem a kegyelem ideje. Ahol a kegyelem működik, ott van lehetőség a megbékélésre, az újrakezdésre, a gyógyulásra.
A béke azonban nem maradhat csupán belső élmény. Krisztus világossága küldetéssé formál bennünket. „Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról” (Jn 1,7) – mondja az evangélium Keresztelő Jánosról. Az Egyház minden tagja erre a tanúságtételre kap meghívást: csendes, alázatos, mégis következetes jelenléttel mutatni Krisztus békéjét a világban.
Különös felelősségünk van családjainkban és közösségeinkben. Ott, ahol a mindennapok feszültségei elhomályosítják az örömöt, ott különösen is szükség van arra a világosságra, amely nem vádol, hanem felemel. „Krisztus békéje uralkodjék szívetekben” (Kol 3,15) – ez az uralom nem kényszer, hanem egyfajta szeretetből fakadó rend.
Az új évben buzdítalak benneteket az imádság elmélyítésére, mert az imádkozó ember tanulja meg felismerni az Igét, aki „testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). A megtestesülés titka biztosít bennünket arról, hogy Isten nem maradt távoli: belépett emberi történetünkbe, osztozott sorsunkban, és így vált a mi békénkké.
Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik életükben kevesebb világosságot tapasztalnak: a betegekről, a magányosokról, a gyászolókról. A megtestesült Ige bennük is jelen akar lenni rajtunk keresztül. Egy szeretetteljes gesztus, egy imádság, egy figyelmes szó a kegyelem hordozója lehet.
Az új esztendőt a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánljuk, aki méhében hordozta az Igét, és aki életével tanít bennünket a befogadásra. Ő mutatja meg, hogyan válhat az ember élete Isten világosságának lakhelyévé.
Kérjük az Atyát, hogy az előttünk álló évben is Krisztus világossága vezessen bennünket, és az Ő békéje – amely minden értelmet meghalad – őrizze meg szívünket és gondolatainkat (vö. Fil 4,7).
Az Úr áldása kísérjen mindannyiótokat az új esztendő minden napján.
Pannonhalma, 2026. január 1-én
Hortobágyi T. Cirill OSB
főapát